Havas úton rakosgatom
egyik léptem a másik után,
csíkos minták sorát hagyva
talpam nehéz éle nyomán.
Mi mögöttem van, már enyészik,
mi előttem, még nincsen kész,
magam is csak átutazom,
mi vagyok, sose lesz egész.
Felnézve látom, hű barátom
gyors iramú vágtáját,
őzet látott, hát nekivágott
megfeszítve négy lábát.
Esélye sincs, gyorsan fárad
de kedvét nem veszi semmi sem,
vidám kutyavigyorral jön vissza:
"Mindkettőt megkergettem!"
S tovább se vár, máris
új kalandra indul tova
hisz kedve űzi hajtja,
rohan - még ha nincs is hova.
Nem figyeli, nem érdekli
ki hogy nézi s mint ítéli,
csapnivaló vadászeb
de fittyet hány neki.
Gondolkodom, gondolkodom
hogy minek, sokszor nem tudom,
de láthatólag egy kutyától
is bőven van mit tanulnom.
Várpalota, 2010.01.24
