Kockába zárva omlok önmagamba,
tompa csendben zúgó gépek közt
húzódok vissza ős magányomba.
Az idő megállt, meghalt minden
s mozdulatlan mered rám a holt
anyag szögletes tekintete.
Ruhám, testem ijedt foglyaként
szövet s hús szorongatva
lelkem végre megváltást kér.
Térbe préselve szenved létet
zuhan bele az idegen világba
s teszi halandóvá maga az élet.
De jön már, mikor a föld enged
tárgy s mi él, megbékél, a holt
tovább nem dermed és megremeg,
szárnyra kap a testetlen s gyenge,
maga mögött hagyja a nehéz talajt
és emelkedik könnyedén repülve.
Fény ragyog ott fennen, gondtalan
Az igaz álmok s béke honában
ott vár már rám, hívogatóan.
S elmarad baj, gond, betegség
Nincs más, csak az ünnepi,
Teljes és örök fényesség.
Budapest, 2010.01.26.
Felfelé
2010.01.26. 16:43 t1gr1s
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://t1gr1s.blog.hu/api/trackback/id/tr391704113
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
